Pozitív projektmenedzsment

“Az emberek viszik sikerre a projekteket, nem a bit-ek”

Darits Gyula projektvezető, Telekom 2016

A Pozitív Projektmenedzsment szemlélet és tudástár. Szemléletként a projektmenedzsment keretrendszerét biztosítja, tudástárként pedig minden, a stakeholderek elköteleződését, együttműködését, és elfogadási készségük kialakítását, fenntartását,  biztosító eszközt magában foglal, amit általában a “soft eszköztárba” sorol a projektmenedzsment szakirodalom. Továbbá ide tartoznak azok a “nice to have” programok, tevékenységek, melyek első látásra nem szükségesek, hatásuk azonban fontossá teszi őket.


A Pozitív projektmenedzsment Tréning

 

Amellett, hogy közvetíti a szemléletet, ami az emberibb projektek, a pozitív légkörben megvalósított sikeres célok elérését nagyban segíti, áttekintést nyújt – a projektmenedzsment folyamatához igazodva – azokra a tudásterületekre, eszközökre vonatkozóan, amelyek a konkrét megvalósításban játszanak szerepet.

 

Mindezen túl valódi élményt ad, konkrét esettanulmány feldolgozásával gyakorolnak a résztvevők a 2 napos program során.

 

A tréning program végén a résztvevők oklevelet kapnak és 16 PDU pontot, amely hozzájárul a már meglévő PMP oklevelek érvényességének megtartásához.

 
Projekt szupervízió

 

Gyakorló projektvezetők, konkrét projekt helyzetben való támogatása a pozitív projektmenedzsment bevezetése céljából.

 

Jelentkezési lap

Friss blogbejegyzések

Autentikus vezető kérdőív

2019-05-17

Az Autentikus vezető kérdőív kitöltését követően választ kaphatsz arra, hogy hol tartasz a vezetői úton.  


A kérdőívet következményektől mentes módon tudod kitölteni, mely - a főbb adatokat leszámítva - 30 kérdésből áll, nagyjából 10 percet vesz igénybe. 


Az eredményt 24 órán belül az általad megadott e-mail címre küldjük meg.

A workshop that truly transforms!

2017-06-20

Gyula Hegedus (RockStarOfYourLife.com)

Az a legfontosabb, hogy boldog légy kisfiam

2017-05-12

Szülőként a fiamért is tanulom a pozitív pszichológia eszköztárát.

Vélemények

Csigás Zoltán

2017-04-03

"I had the pleasure to work in a team led by Bea in the ODWS 2010 initiative, where I got to know her as a dedicated, open minded and goal-oriented professional. Her skills in organizing and project management, combined with her empathy and well-applied coaching skills ensured that our team could deliver exceptional results. I do have to highlight her skills to manage diverse expectations and a number of different demands at the same time and her ability to balance between being results-oriented and friendly. "


 


 


Csigás Zoltán
Vice President Research at EMCC & Research Director at GROW OD Group
European Mentoring and Coaching Council INTACT - Budapest